udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Zeani, Virginia

2009. január 13.

Ki tudja, kicsoda Virginia Zeani? A cikkíró több embert megkérdezett, köztük zenetanárokat is, senki sem hallott róla, egyetlen idős román tanárnő tudta a választ. Marosvásárhelyen az egykori Népművészeti, ma Művészetek Iskolája száz éves, a vásárhelyiek számára ismeretlen emberről nevezték el. A világ legtermészetesebb dolga az lett volna, hogy Metz Albert, az alapító nevét vegye fel az iskola, de mert nem román, keresni kellett valakit. És találtak is olyat, akinek annyi kötődése van Marosvásárhelyhez, hogy Görgényoroszfaluban, tehát a megyében született 1925-ben, Amerikában él, és nagy karriert futott be operaénekesnőként. Nem dicsekedett román származásával, mert a nevét is olaszosította (eredetileg Zehan), 19 éves korában már Olaszországban volt, ott tanult, ott indult énekesi pályafutása. /Kuti Márta: Névadás kérdőjelekkel. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

2009. január 15.

A nagy múltú marosvásárhelyi Művészetek Iskoláját Virginia Zeani operaénekesnőről nevezik el, ez a névadás jogosan kérdőjelezhető meg, hiszen sok marosvásárhelyi sohasem hallott róla. A Civil Elkötelezettség Mozgalom közleményében kifogásolta, hogy a város nem követte a törvényes előírásokat, ugyanis a névadást nem előzte meg szakbizottsági vita. Ezért beadvánnyal fordultak a prefektushoz, amelyben kérik, hogy a tanácsi határozatot érvénytelenítését. /(mezey): Törvénytelen a Művészetek Iskolájának névadása. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék